Ha most az 1200-as években élnénk, valószínűleg épp nem az óévet búcsúztatnánk. A január 1 tartós újévi dátumként egy meglehetősen újkeletű gazdasági és politikai döntés a történelem több ezer éves távlatában. A dátum változásának az évszázadok során a teljesség igénye nélkül köze volt a mezőgazdasági teendőkhöz, az országok és a népek szokásaihoz, a csillagászathoz, a római naptárhoz, a tavaszi napéjegyenlőséghez, az Angyali üdvözlethez és Jézus születéséhez. Európában, a legtöbb országban március 25-e honosodott meg az újév napjaként elsősorban vallási okok miatt, de az újév kapott már helyet december 24-én, december 25-én, január 6-án, március 1-én és március 5-én is.
Érdekesség, hogy január 1-e újévi kezdődátumként többször is elfogadásra, majd eltörlésre került a történelem során. Alapvetően Európában tartósan csak pár évszázada búcsúztatjuk az évet december 31-én január 1-be fordulva: 1582 óta, amikor XIII. Gergely pápa a naptárreformját véghez tudta vinni. A január 1-i dátumot 1691-ben XI. Ince pápa véglegesítette, ugyanakkor Anglia 1752-ig „ragaszkodott” március 25-höz, más dél-európai országok pedig csak legyintettek, hogy náluk „már régóta" január 1-e az újév.
Mummers from Oxford, Bodleian Library MS Bodley 264.
További érdekesség, hogy míg a január 1 hagyománnyá nem vált, az óév búcsúztatása a középkorban országonként, sőt azokon belül kultúránként is eltért. A középkoriak kvázi „időutazók” voltak, ezt jól példázza Frances és Joseph Gies az Élet egy középkori városban című könyve is az alábbi összegzéssel:
„Egy utazó, aki a velencei év első napján, 1245. március 1-jén indult útnak Velencéből, 1244-ben találta magát, amikor Firenzébe ért; és rövid tartózkodás után Pisába indul tovább, ahol 1246-ba lép. Nyugat felé haladva visszatér 1245-be, amikor Provence-ba érkezik, és amikor húsvét (április 16) előtt megérkezik Franciaországba, ismét 1244-ben lesz."
Ha azt gondolnánk, ez egy jópofa véletlen, a dátumok eltérése komoly hatással bírt például a kereskedelemre, idővel nem tűrt halasztást egy mindenki által elfogadott egységes naptár, ugyanis bevétel múlott rajta.
Általában van elképzelésünk a szigorú vallásosság és a tivornyák kettősségéről, mégis, ha zaftos részletekre vágyunk a középkori újévi ünneplés módját illetően, kicsit csalódnunk kell: a hangos, kiadós újévi ünneplést a középkoriak lenézték, pogány szokásnak tartották, a középkor idősávjában, egészen kb. a XV. századig szó sem volt ilyesmiről. Március 25-én az ünneplés inkább vallási felvonulás, Máriának tett felajánlások az akkor elvárt morális keretek között.
Adódott persze kivétel: a Bolondok ünnepe, amely mai szemmel egy „mindent lehet” party-sorozatnak, fesztiválnak tűnik. Január 1-én ünnepelték, Franciaországból indult és ekkor még nem volt köze az újévhez. A világ a feje tetejére állt: áludvart állítottak fel és álpápát választottak, az alacsonyabb osztályokba tartozók a felsőbb osztálybelikkel együtt mulattak, ezzel is felidézve a pogány római szaturnália ünnepeket (a rómaiaknál december 17-től), amelyeknek során a római rabszolgák szabadon azt mondhattak és tehettek, amit csak akartak következmények nélkül. Ivás, szerencsejáték, dőre öltözködés és viselkedés, kicsapongás, ezzel járt a Bolondok ünnepe: maga a dekadens esemény az egyház rosszallására és nyomására a XVI. században megszűnt, ugyanakkor január 1-e újévi dátumként fennmaradt.
Az év utolsó napján várjuk az új évet, vele együtt bőséget, egészséget és jószerencsét remélünk, fogadalmakat teszünk. Jókedvű ünnepléssel, tűzijátékkal elűzzük a balszerencsét. Tágabb értelemben erről is szól a szilveszteri buli: az újév napján fogadni a jót és elűzni a rosszat lehetőleg a közösség erejével.
***
Források:
