Az elmúlt két évtizedben Kína a globális növekedés egyik legfontosabb hajtóerejévé vált. Az intenzív iparosítás, urbanizáció és belső fogyasztásbővülés nemcsak az ország életszínvonalát emelte, hanem a világkereskedelem struktúráját is jelentősen átalakította. A nyugati országok számára Kína egyszerre volt olcsó gyártóhely, nyersanyag-importőr, dinamikusan növekvő fogyasztói piac – és egyre inkább stratégiai versenytárs. A kínai gazdaság jelenlegi lassulása ezért messze túlmutat a nemzeti kereteken, és közvetlenül befolyásolja a globális gazdasági stabilitást.

A kínai gazdaság aktuális kihívásai nem klasszikus recesszióként vagy pénzügyi összeomlásként írhatók le, hanem egy elhúzódó szerkezeti átalakulásként. A korábbi növekedési modell – iparosításra, exportvezérelt stratégiára és olcsó hitelezésre épülve – mára kimerülőben van. Az ingatlanszektor válsága, a tartósan magas ifjúsági munkanélküliség, a gyenge belső fogyasztás és a deflációs nyomás mind azt jelzik, hogy mélyebb rendszerproblémákról van szó. A kormány technológiai fejlesztéssel és zöldátmenettel próbál új növekedési pályát találni, de az átmenet lassú és bizonytalan.

Kína demográfiai helyzete egyre komolyabb gazdasági korlátokat jelent. A népesség 2022 óta csökken, a munkaképes korú népesség aránya mérséklődik, miközben az időseké gyorsan nő. Ez nemcsak a munkaerő-kínálatot érinti, hanem a megtakarítási és fogyasztási dinamikákat is átrendezi. Egy öregedő társadalomban csökken a beruházási hajlandóság, gyengül a belső kereslet, így hosszú távon csökken a gazdasági növekedési potenciál. Ezzel párhuzamosan a kínai középosztály óvatosabb lett a költekezésben. Az ingatlanpiaci bizonytalanság, a jövő iránti aggodalmak – például a nyugdíj- és egészségügyi rendszer elégtelensége – erősítik a megtakarítási hajlamot, ami visszafogja a fogyasztást.

A kínai lassulás nemcsak keresleti, hanem kínálati oldalon is globális következményekkel jár. Kína kulcsszerepet tölt be a high-tech iparágakban és a kritikus nyersanyagok – például ritkaföldfémek, lítium, magnézium – világpiacán. Bármilyen fennakadás ezekben az ágazatokban (legyen az gazdasági vagy szabályozási eredetű) súlyos zavarokat okozhat a globális ellátási láncokban, különösen az elektronikai, autóipari és zöldtechnológiai szektorban. E paradox helyzet eredményeként a kínai lassulás egyes szektorokban deflációhoz (keresletcsökkenés), másokban inflációhoz (kínálatszűke) vezethet. Például a napelemiparban a túlkapacitás miatt jelenleg alacsonyak az árak, de ha a kínai termelés visszaesik, az alternatív beszerzések magasabb költségei árfelhajtó hatással járhatnak – különösen Európában, ahol szoros a dekarbonizációs menetrend.

Mint a világ legnagyobb nyersanyag-importőre, Kína keresletének változása jelentős hatással van a globális árakra. Rövid távon a keresletcsökkenés lefelé nyomhatja az árakat, ami kedvezhet a nyugati inflációs folyamatoknak. Hosszabb távon azonban a tartósan gyenge kereslet elbizonytalaníthatja a bányászati beruházásokat, különösen azokat, amelyek magas költségűek és hosszú megtérülési idejűek – ez pedig középtávon kínálatszűkét és áremelkedést eredményezhet.

A kínai pénzügyi rendszer mérete és komplexitása miatt rendszerszintű kockázatokat hordoz. A jelentős ingatlanfejlesztők vagy pénzintézetek (mint az Evergrande) esetleges csődjei bizalmi válságot idézhetnek elő. Bár a kínai állam eddig beavatkozott a stabilitás megőrzése érdekében, az árnyékbankrendszer, a helyi önkormányzatok eladósodottsága és az állami bankok átláthatatlansága további veszélyeket jelent. A kínai jegybank többször alkalmazott célzott élénkítő eszközöket – például kamatcsökkentéseket, likviditásinjekciókat –, ezek hatása azonban korlátozott maradt. A monetáris és kvázi-fiskális politikák összefonódása, valamint a transzparencia hiánya gyengíti a bizalmat.

A gazdasági lassulás hátterében politikai tényezők is szerepet játszanak. Az elmúlt évek szabályozási beavatkozásai – különösen a technológiai cégek, oktatási szektor vagy ingatlanfejlesztők ellen – növelték a gazdaságpolitikai kiszámíthatatlanságot. Ez csökkenti a magánszektor beruházási kedvét, különösen az exportorientált és innováció-vezérelt ágazatokban. A kínai modell sikere korábban az állam és piac közötti egyensúlyra épült, de a mostani irány az állami kontroll erősödését tükrözi, ami hosszabb távon alááshatja a fenntartható növekedést.

A jüan leértékelődése – akár versenyképességi, akár tőkekiáramlást megelőző célból – dominóhatást válthat ki más feltörekvő országok devizáiban is. A globális befektetők ilyenkor gyakran a teljes régióból vonják ki tőkéjüket, ami likviditási stresszt és kockázatkerülést eredményezhet. Bár a kínai pénzügyi rendszer kevésbé integrált a globális rendszerbe, a belső kereslet és bizalom gyengeségei éppúgy globális visszacsatolást válthatnak ki, különösen az ipari és nyersanyagpiacokon keresztül.

Kína gazdasági állapota ma már nem pusztán külpolitikai vagy kereskedelmi ügy. A kínai gazdaság strukturális lassulása globális keresleti, kínálati, pénzügyi és geopolitikai szinten is érezhető. Az árak, a munkaerőpiac, a beruházási környezet vagy éppen a nyugdíjmegtakarítások alakulása mind összekapcsolódik azzal, ami Kínában történik.

A kérdés csak az, időben felismerjük-e ennek súlyát – vagy csak akkor, amikor a kínai lassulás már közvetlenül is érezteti hatását a saját pénztárcánkban.

---

fotó: Shutterstock, kínai város, napelemek

Ma már nem az a kérdés, hogy van-e politikai befolyás a piacokra, hanem az, hogy mekkora, milyen intenzitású és mennyire rendszerszintű. Nem egy múló trendről van szó, hanem egy korszakváltásról, amely újradefiniálja a tőkeáramlás szabályait, a befektethetőség fogalmát és átalakítja azt is, ahogy a kockázatot és hozamot értelmezzük. Még akkor is, ha nem vesszük észre.

A tőkepiacok mindig is reagáltak a politikai eseményekre. Háborúk, választások, adóemelések és szabályozási változások hatásai régóta beépülnek az árfolyamokba. A befektetők megszokták, hogy a politika volatilitást okozhat, de hosszú távon a piac – a klasszikus elmélet szerint – visszatér a fundamentumokhoz. Ez a megközelítés a hatékony piacok elméletére (Efficient Market Hypothesis, EMH) épül, amely szerint minden nyilvánosan elérhető információ azonnal beépül az árfolyamokba, és az irracionális kilengéseket a piac idővel kiegyenlíti. Az elmúlt években azonban egyre több jel utal arra, hogy az EMH klasszikus formája nem ad teljes képet a piac működéséről. A behavioral finance (pl. Kahneman, Thaler) már korábban is rámutatott az irracionális piaci viselkedésre, de a piaci hatékonyság klasszikus modellje korlátozottan alkalmazhatóvá válik a pszichológiai, geopolitikai és szabályozási tényezők együttes hatásának következtében.

A múltban a politika inkább keretrendszert biztosított a piac működéséhez: szabályozott, adókat állapított meg, irányadó kamatokat határozott meg. A piaci mechanizmus viszonylagos autonómiával működött a politikai döntéshozástól elkülönülten. Ma azonban egyre gyakoribb, hogy a politika közvetlenül befolyásolja, mi tekinthető befektethető eszköznek. 2020-ban például az Egyesült Államok nemzetbiztonsági okokra hivatkozva kereskedelmi korlátozásokat vezetett be több kínai technológiai vállalat ellen, köztük a Huawei-jel szemben. Az intézkedések nyomán vezető indexszolgáltatók – például az MSCI és a FTSE Russell – több ilyen céget eltávolítottak globális benchmark indexeikből, mivel a befektetés ezekbe a részvényekbe tiltottá vagy erősen korlátozottá vált. Hasonló hatással járt az orosz–ukrán háború 2022-es kitörése: a szankciók és pénzpiaci elszigetelés nyomán az orosz részvények egyik napról a másikra kikerültek a nemzetközi tőkepiacokról. Ezek a döntések nemcsak piaci zavarokat okoztak, hanem olyan cégek értékét is csökkentette vagy épp lenullázta, amelyek üzletileg életképesek maradtak volna. Ez azt mutatja, hogy a geopolitikai kockázat gyakorlati, portfóliószintű következményekkel járhat, és nem csupán elméleti kategória.

A hidegháborút követő globalizációs korszakban a geopolitika jelen volt ugyan, de ritkán jelentett közvetlen piaci kockázatot. Ezzel szemben a világ ma újra tömbösödik – USA, Kína, EU, BRICS+ –, ami a tőkepiac széttöredezéséhez vezet. A globális tőkepiac egyre inkább regionálisan eltérő szabályozási övezetekre tagolódik, ami korlátozhatja a korábban jellemző szabad tőkeáramlást. Bizonyos régiók formálisan is kikerülnek a globális tőkeáramlás látóteréből. Ez nemcsak a hozzáférést korlátozza, hanem újrakeretezi a klasszikus kockázat–hozam viszonyt is: a politikai kitettség egyre gyakrabban jelent közvetlen pénzügyi kockázatot, különösen szabályozási vagy szankciós döntések nyomán. A diverzifikáció – bár továbbra is releváns eszköz – nem jelent automatikus kockázatcsökkentést, ha bizonyos földrajzi vagy szektorális kitettségek geopolitikai tilalom alá kerülnek.

A modern tőkepiac ráadásul már nem kizárólag a pénzügyi teljesítményt jutalmazza. Egyre erősebben érvényesülnek az értékalapú befektetési szűrők. Az ESG – környezeti, társadalmi és vállalatirányítási – elvek mára beépültek a nyugdíjalapok, állami befektetési alapok és ETF-ek működésébe. A norvég állami nyugdíjalap például teljes ágazatokat és cégeket zár ki etikai, emberi jogi vagy környezeti megfontolások alapján. Ez nemcsak értékalapú irányváltás, hanem jelentős piacformáló hatással is jár: az „etikusnak” minősített cégek részvényei iránt nő a kereslet, árfolyamuk emelkedik, míg más vállalatok – fundamentálisan jó teljesítményük ellenére – háttérbe szorulhatnak.

Az ESG-szűrés nemcsak értékalapú befektetési logikát hozott, hanem normatív keretként is működik, amely újrakeretezi a piaci racionalitást. Bár torzíthatja a klasszikus értelemben vett piaci hatékonyságot, valójában egy újfajta befektetői logikát tükröz: ahol a társadalmi és környezeti értékpreferenciák a hozam mellett önálló céllá válnak. Mivel az ESG-rangsorolási módszertanok nem egységesek, különböző szolgáltatók eltérő értékelést adhatnak ugyanarra a vállalatra.

Míg korábban a politikai beavatkozások többnyire fokozatosak és előreláthatók voltak, ma egyre gyakoribbak a hirtelen, kiszámíthatatlan változások. Ezek gyakran nem gazdasági racionalitáson alapulnak, hanem ideológiai, diplomáciai vagy stratégiai célokat szolgálnak. Például az EU „zöld taxonómiája” szabályozási alapon definiálja, hogy egy pénzügyi termék mikor nevezhető „fenntarthatónak”, ami kényszerű portfólió-átrendezést eredményezhet – függetlenül a vállalat tényleges gazdasági teljesítményétől.

A felszíni átrendeződések mellett mélyebb, hosszabb távú folyamatok is zajlanak. A globális tőkeáramlás már nem kizárólag a hozam alapján történik. A tőke oda áramlik, ahol nemcsak a megtérülés, hanem a politikai és szabályozási engedélyezettség is adott. A világpiac egységes működésének feltételei számos régióban gyengülnek, különösen geopolitikai vagy szabályozási okokból. A kockázat definíciója is módosul: már nem csupán az árfolyamveszteség jelent veszélyt, hanem az is, ha egy eszköz szabályozási vagy politikai döntés nyomán kikerül a hozzáférhető piacok köréből. Egy piacképes és nyereséges vállalat értéke akár lenullázódhat, ha elveszíti az indexben való szereplést vagy az intézményi befektetők támogatását.

A globális indexek sem semlegesek. Az MSCI World például kizárólag a fejlett piacokat fedi le, így a feltörekvő országok – köztük Kína – az MSCI Emerging Markets indexbe kerülnek. Ez technikai kategorizálás, de a globális tőkeáramlás szempontjából jelentős szelekciós hatással járhat. Emellett az indexekből szankciós vagy politikailag érzékeny cégek – például egyes fosszilis iparági szereplők – is kimaradhatnak. A passzív befektetés – amely korábban a piaci hatékonyság egyik garanciájának számított – ma már egyre gyakrabban követ olyan indexeket, amelyek etikai vagy geopolitikai szűrők mentén szerkesztettek, így maga sem mentes a normatív torzításoktól.

A piac önkorrekciós logikája is gyengül. A klasszikus befektetői felfogás szerint a tőzsde előbb-utóbb felismeri és helyreállítja az alulárazott eszközök értékét. Ez a mechanizmus azonban csak akkor működik, ha a piac ténylegesen hozzáfér az érintett eszközökhöz. Egy vállalat lehet fundamentálisan „olcsó”, de ha politikailag nem kívánatos vagy szabályozásilag kizárt, az alulárazottság tartós állapottá válhat.

A politika – legyen szó nemzetállami, geopolitikai vagy szabályozási dimenzióról – jelenleg rendszerszintű tényezőként formálja a befektetési lehetőségeket. Persze, érdemes különbséget tenni a politika három szintje között: a nemzetállami szabályozás, a geopolitikai erőviszonyok és az etikai–ideológiai normák eltérő logika mentén fejtik ki hatásukat. A nemzetállami beavatkozások – mint a pénzügyi szabályozás vagy adópolitika – általában jogszabályi úton történnek, előreláthatóbbak, és országonként eltérőek lehetnek. A geopolitikai kockázatok ezzel szemben gyakran hirtelen, a diplomáciai vagy biztonságpolitikai céloknak alárendelten jelennek meg, globális hatással. Az etikai és ideológiai szűrők – például ESG vagy szankciós listák – pedig olyan normatív keretet teremtenek, amelyek nem gazdasági alapokon nyugszanak, de közvetlenül formálják a tőke mozgását. Ezek a szintek egyaránt rendszerszintűek, de különböző mechanizmusokon keresztül hatnak, így a befektetői döntésekben való kezelésük is eltérő szemléletet igényel.

A tőkepiac tehát egyre inkább többdimenziós térként működik, ahol a gazdasági, politikai és normatív logikák együtt határozzák meg a befektetési éra kereteit. Mindez felveti a kérdést: a politika már nem csupán háttértényező, hanem strukturális alapfeltételként is működik a tőkepiacokon?

---

Fotó: Shutterstock

A rejtett vagyonfelhalmozás és vagyonkoncentráció problémája nem új keletű jelenség, hanem szorosan összekapcsolódik a modern kapitalizmus történetével.* A legfontosabb következménye, hogy torzítja a gazdasági és politikai hatalom eloszlását. A vagyonkoncentráció közvetett formái, például családi vállalatokon, részvényportfóliókon vagy magántőke-alapokon keresztül, egyre jelentősebb szerepet játszanak a modern gazdaságban.

Az érintett vagyonok gyakran „láthatatlanok” maradnak a hagyományos statisztikai mérőszámok, például a jövedelemeloszlási vagy vagyoneloszlási adatok számára. A közvetett vagyonkoncentráció mögött komplex tulajdonosi struktúrák, többrétegű vállalati hálózatok és offshore pénzügyi rendszerek állnak. Ezek a rendszerek gyakran a vagyon diszkrét elrejtését vagy az adóoptimalizációt szolgálják, de hatásuk jelentősen túlmutat az elsődleges céljaikon. A láthatatlan vagyonkoncentráció felerősítheti a társadalmi egyenlőtlenségeket, hiszen a felső jövedelmi és vagyoni rétegek nagyobb befolyással bírnak a gazdaság és a politika irányvonalára, ami tovább mélyítheti a strukturális egyenlőtlenségek dinamikáját.

A rejtett vagyonkoncentráció egyik legfontosabb következménye, hogy torzítja a gazdasági és politikai hatalom eloszlását. Az érintett szereplők befolyása nem csupán az általuk közvetlenül irányított tőke nagyságán múlik, hanem azon is, hogy milyen kapcsolati hálókat alakítanak ki, és hogyan használják ki a gazdasági rendszer szabályozási hiányosságait. Az ilyen érdekérvényesítés jelentős erőfölényt biztosít a közvetett vagyonkoncentráció révén működő szereplők számára, akik így gyakran túlsúlyba kerülnek a kisebb gazdasági szereplőkkel vagy szélesebb társadalmi csoportokkal szemben.

A közvetett vagyonkoncentrációnak a piaci versenyre gyakorolt hatása szintén kiemelkedő jelentőségű. Az érintett szereplők olyan stratégiai előnyöket érhetnek el, amelyek lehetővé teszik monopolisztikus vagy oligopolisztikus pozíciók kiépítését. Ez a folyamat nemcsak az innováció és a gazdasági hatékonyság csökkenéséhez vezethet, hanem tovább mélyíti a társadalmi egyenlőtlenségeket is, mivel a vagyon egyre inkább az elit kezében összpontosul.

Az ilyen jelenségek átláthatóságának növelése kulcsfontosságú, ám ez komoly politikai és technikai kihívások elé állítja a szabályozókat. A komplex tulajdonosi struktúrák feltérképezése, a magántőke-alapok működésének hatékonyabb szabályozása, valamint az offshore rendszerek szigorúbb ellenőrzése mind alapvető lépések a probléma kezelésében. Ugyanakkor egy ilyen irányú szabályozási reform jelentős ellenállásba ütközhet, hiszen azok a szereplők, akik hasznot húznak a közvetett vagyonkoncentrációból, nem érdekeltek az átláthatóság növelésében.

Az átláthatóság javítása nemcsak a tisztességes piaci verseny helyreállítása szempontjából lenne előnyös, hanem a társadalmi kohézió erősítéséhez is hozzájárulhatna. Amíg azonban a közvetett vagyonkoncentráció problémája rejtve marad, addig a gazdasági és politikai egyenlőtlenségek tovább mélyülhetnek, ami hosszú távon alááshatja a demokratikus intézmények stabilitását és a gazdasági rendszer fenntarthatóságát.

A láthatóság hiánya rendkívül káros, mivel alapjaiban ássa alá a közbizalmat és a gazdasági rendszerek legitimitását. Ha a vagyonkoncentráció rejtett marad, a társadalom tagjai nem érzékelik a valós egyenlőtlenségeket, és így nem képesek érdemi vitát folytatni ezekről a problémákról. Ez a láthatatlanság lehetőséget teremt az érintett szereplők számára, hogy elkerüljék a társadalmi felelősségvállalást, például az igazságos adózást vagy a szabályozások betartását, miközben tovább növelik gazdasági és politikai hatalmukat.

Ez a rejtettség súlyos fenyegetést jelent a demokráciára nézve is, mivel a közvetett vagyonkoncentráció révén szerzett politikai befolyás rejtett módon torzíthatja a döntéshozatali folyamatokat. Ha a társadalom nem tudja, hogy kik irányítják valójában a politikai és gazdasági folyamatokat, a döntéshozók elszámoltathatósága jelentősen csökken. Ez növeli a korrupció és a nepotizmus kockázatát, mivel a hatalmi pozícióban lévők képesek a közérdek helyett saját érdekeik érvényesítésére.

A láthatatlanság emellett az egyenlőtlenségek strukturális bebetonozását is elősegíti. Az érintett szereplők rejtett vagyonuk révén képesek generációkon keresztül biztosítani családjuk vagy szűk körük kiváltságait, miközben a társadalom többi tagja nem érti vagy nem látja a vagyoneloszlás valós dinamikáit. Ez a fajta láthatatlan előny súlyosan akadályozza a társadalmi mobilitást és az igazságos esélyegyenlőség kialakulását, tovább mélyítve a társadalmi rétegek közötti szakadékot.

A láthatóság hiánya torzítja a gazdaság működéséről alkotott képet, ami jelentősen akadályozza a hatékony gazdaságpolitikai döntések meghozatalát. Ha a szabályozók nem rendelkeznek pontos ismeretekkel a vagyonkoncentráció mértékéről és mechanizmusairól, képtelenek célzott intézkedéseket hozni a piaci verseny védelme, a jövedelmi egyenlőtlenségek csökkentése vagy a fenntartható gazdasági növekedés biztosítása érdekében.

Ennek eredményeként a gazdaság működése hosszú távon torzulhat: a piacokon a koncentrált hatalommal rendelkező szereplők előnyben részesülhetnek a kisebb vagy új belépőkkel szemben, ami csökkenti az innovációt és a hatékonyságot. Továbbá a társadalmi egyenlőtlenségek fennmaradása és mélyülése elégedetlenséghez vezethet, aláásva a társadalmi kohéziót és a demokratikus rendszerek stabilitását. Az ilyen környezet gazdasági instabilitást okozhat, amely akadályozza a hosszú távú fejlődést és fenntarthatóságot.

A megoldáshoz globális szintű együttműködésre van szükség. Az olyan kezdeményezések, mint a nemzetközi adóelkerülés elleni küzdelem, az automatikus pénzügyi információcsere vagy az adóparadicsomok felszámolása, jó irányt mutatnak, de hatékonyságuk eddig korlátozott maradt. Emellett kiemelten fontos, hogy a nyilvánosság és a szakértői közösség nagyobb figyelmet fordítson ezekre a rejtett folyamatokra, és társadalmi nyomásgyakorlással ösztönözze a szabályozókat a szükséges lépések megtételére.

Izgalmas kérdés, hogy mi történik, ha a láthatatlan hatalom nagyobbá válik, mint maga a rendszer, amely kiszolgálja azt? Ugyanis a rendszer a kulcs a láthatatlanság felszámolására.

* Már a 19. század második felében, az ipari forradalom után megjelentek olyan nagyvállalatok és pénzügyi csoportok, amelyek a gazdasági hatalom koncentrálásával jelentős társadalmi és politikai befolyásra tettek szert. A századforduló idején a "robber barons" (rablólovagok) néven ismert amerikai iparmágnások – például John D. Rockefeller vagy Andrew Carnegie – gazdasági birodalmakat építettek ki, amelyek hatása messze túlmutatott az iparágaikon. Az Európában kialakult nagy pénzügyi dinasztiák, mint a Rothschildok vagy a Krupp család, szintén kulcsszerepet játszottak a nemzetközi gazdasági és politikai folyamatok irányításában.

A 20. században a tulajdonosi struktúrák és a vagyonkoncentráció egyre összetettebbé váltak, részben a globalizáció, részben az új pénzügyi eszközök megjelenése miatt. Az offshore rendszerek és a nemzetközi adóparadicsomok kialakulása lehetővé tette a vagyonok rejtett áramlását, miközben a multinacionális vállalatok bonyolult tulajdonosi hálózatokat alakítottak ki, hogy elkerüljék a szabályozásokat és az adóterheket. A hidegháború idején az ilyen rendszerek gyakran geopolitikai eszközökként is szolgáltak, miközben a gazdasági egyenlőtlenségek fokozatosan mélyültek.

A 21. századra a helyzet tovább romlott, mivel az információs technológia fejlődése lehetővé tette a pénzügyi tranzakciók és tulajdonviszonyok digitális rejtését. Az adóoptimalizáció, a magántőke-alapok térnyerése és a szabályozások hiányosságai egy olyan globális rendszert hoztak létre, amelyben a vagyon és hatalom koncentrációja egyre kevésbé átlátható. Ez a történelmi ív mutatja, hogy a rejtett vagyonfelhalmozás problémája nemcsak gazdasági, hanem mélyen politikai és társadalmi kérdés, amely évtizedek óta formálja a világ gazdasági rendszerét, gyakran a társadalmi igazságosság kárára.

Donald Trump második elnöki ciklusának adópolitikája jelentős hatással van az Egyesült Államok makrogazdasági mutatóira, különösen a költségvetési hiányra és az államadósságra. Trump újraválasztásának egyik központi ígérete az adócsökkentés további folytatása volt, különös tekintettel a vállalatokra és a magas jövedelmű magánszemélyekre. Az adócsökkentési intézkedések hatása több dimenzióban is vizsgálható: rövid távon ösztönző hatású lehet a gazdasági növekedésre, hosszú távon azonban súlyos fiskális kihívásokat eredményezhet.

Kép forrása: REUTERS, Marco Bello

Korábbi dilemmák

Az amerikai adópolitika történetét vizsgálva látható, hogy az elmúlt évtizedekben a kormányzatok rendszeresen alkalmazták az adócsökkentéseket gazdaságösztönző eszközként. Az 1980-as években Ronald Reagan jelentős adócsökkentései (Reaganomics) redukálták a felső adósávokat, aminek célja a gazdasági növekedés serkentése volt, de egyben jelentősen megnövelte az államháztartási hiányt. A 2000-es évek elején George W. Bush hasonló intézkedéseket vezetett be, amelyek szintén a gazdaság fellendítését célozták meg, de hosszú távon hozzájárultak a költségvetési egyensúlytalanságokhoz.

Az Obama-kormány idején az adópolitika iránya részben változott: a pénzügyi válságot követően célzott adókedvezményekkel és ösztönző programokkal próbálták stabilizálni a gazdaságot. 2017-ben Trump első ciklusában a Tax Cuts and Jobs Act (TCJA) újabb jelentős adócsökkentéseket hozott, különösen a vállalatok számára. Bár ezek az intézkedések rövid távon növelték a GDP-t, hosszabb távon hozzájárultak az államadósság növekedéséhez, mivel a gazdasági növekedés nem tudta teljes mértékben kompenzálni az adóbevétel csökkenését.

Növekedési motor vagy fiskális csapda?

Az amerikai gazdaság keresleti oldalán az alacsonyabb adók növelhetik a rendelkezésre álló jövedelmet, ami ösztönözheti a fogyasztást és a beruházásokat. Ez rövid távon a GDP növekedését támogathatja, különösen, ha a lakossági és vállalati kiadások felfutása révén növekszik a gazdaság termelékenysége. Azonban a kínálati oldalról nézve, az adócsökkentések hatása nagymértékben függ attól, hogy milyen mértékben képesek a vállalatok hosszú távon beruházásokba és innovációba fektetni az így felszabadult tőkét. Ha a kedvezmények nagy része osztalékok és részvény-visszavásárlások formájában realizálódik, akkor a tényleges növekedési hatás korlátozott maradhat.

A költségvetési hiány szempontjából Trump adópolitikájának következményei egyértelműek. Az alacsonyabb adókulcsok és a csökkenő állami bevételek növelhetik a költségvetési deficitet, amelyet a kormányzatnak vagy kiadáscsökkentéssel, vagy hitelfelvétellel kell kompenzálnia.

Az előző, 2017-es adóreformok (Tax Cuts and Jobs Act) hatásai már megmutatták, hogy a jelentős bevételkiesés nem kompenzálható kizárólag gazdasági növekedéssel, így az államadósság növekedése elkerülhetetlen következménynek látszik.

Európai visszhangok

Trump adópolitikájának hatása Európára is kihatással lehet, különösen a transzatlanti kereskedelmi kapcsolatok és a globális pénzpiacok mozgásain keresztül. Az amerikai adócsökkentések növelhetik a tőkebeáramlást az Egyesült Államokba, hiszen a vállalatok és befektetők számára vonzóbbá válhat az amerikai piac. Ez a folyamat egyes európai országok számára tőke- és beruházásvesztést eredményezhet, ami hosszabb távon lassíthatja az európai gazdasági növekedést.

Ezen kívül, ha az amerikai költségvetési hiány tovább növekszik, az a globális kamatlábak emelkedéséhez vezethet, ami drágábbá teheti az európai országok számára a hitelfelvételt. Ez különösen az eladósodottabb európai gazdaságok számára lehet kihívás. Az európai jegybankok számára pedig egy erőteljesebb amerikai növekedési ciklus kihívást jelenthet a monetáris politika összehangolása szempontjából.

Lehet, hogy a kérdés nem az, hogy Trump adópolitikája növekedést hoz-e, hanem az, hogy mennyire lesz fenntartható – és ki fizeti meg az árát.

Az elmúlt évtizedekben Kína lenyűgöző gazdasági növekedése és urbanizációja jelentős részben az ingatlanágazatra épült. Azonban a 2020-as évek elejére az ingatlanpiac által felhalmozott adósságok, az állami szabályozási változások és a befektetői bizalom megingása komoly kihívásokat eredményezett. Jelen állás szerint az ingatlanágazat kritikus helyzetének kezelése nemcsak Kína, hanem a világgazdaság számára is fontos kérdéssé vált.

Az ingatlanbuborék kialakulása és következményei

Az 1990-es években Kína gazdasági reformjai felgyorsították az urbanizáció ütemét, melyet az állami tulajdonban lévő lakásingatlanok privatizációja és az ingatlanpiac liberalizációja kísért. Ezek a reformok nagy mértékben növelték az építési és befektetési tevékenységet tekintve, hogy az állami szektor és a magánbefektetők széles körben fértek hozzá hitelekhez. Ennek hatására az ingatlanágazat a GDP nélkülözhetetlen elemévé vált, becslések szerint közvetlenül és közvetve mintegy 25-30%-os részt hasítva ki belőle.

A 2010-es évektől kezdődően azonban a kormányzat felismerte, hogy az ingatlanágazat fenntarthatatlan növekedési mintát mutat. Az egyre nagyobb hitelállomány és a spekulatív beruházások túlhevítették a piacot. 2020-ban a „Három Vörös Vonal” szabályozási csomag bevezetése jelentősen korlátozta a fejlesztők hitelhez jutását. Ez a lépés árfolyamcsökkenést eredményezett, miközben számos nagyvállalat, köztük az Evergrande Group, fizetési képtelenségbe került.

Fotó forrása: Global Times

Globális gazdasági hatások

Kína ingatlanágazatának kritikus helyzete súlyos makrogazdasági következményekkel járhat. Az ágazat visszaesése csökkenti a foglalkoztatást az építőiparban és az ahhoz kapcsolódó szektorokban, míg a magánszemélyek és vállalatok hitelállománya miatti terhek tovább fokozzák a gazdasági bizonytalanságot. 

Kína gazdasága globálisan integrált, így az ingatlanpiaci válságának hatásai világszerte érezhetők. Az IMF és más szervezetek figyelmeztettek arra, hogy a válság jelentős mértékben lassíthatja a világgazdasági növekedést. Kína a világ egyik legnagyobb nyersanyag-importőre (például vasérc, réz és cement alapanyagok kapcsán). Az építkezések visszaesése csökkenti a keresletet, ami negatívan hat a nyersanyag-exportőr országokra, például Brazíliára és Ausztráliára. A kínai gazdaság lassulása közvetlenül érinti főbb kereskedelmi partnereit, különösen az ázsiai régió országait, az Európai Uniót és az Egyesült Államokat. A kínai ingatlanpiaci válság közvetve a globális tőkepiaci bizonytalanságot is fokozza, mivel a befektetők elkerülhetik a kockázatosabb eszközöket, ami a globális finanszírozási költségek emelkedéséhez vezethet.

A befektetői bizalom megingása

Az ingatlanágazat kockázatai jelentős mértékben befolyásolták a kínai tőzsdéket. Az ingatlanügyi bizonytalanság csökkentette a befektetői bizalmat, ami a Shanghai Composite Index és más indexek volatilitását eredményezte. A fejlesztők részvényeinek értékében tapasztalt éles visszaesés mellett a pénzügyi szektor szereplői is nyomás alá kerültek, hiszen a bankok számottevő hitelállományt tartanak ingatlanprojektekben.

Nemzetközi szinten is érzékelhető a hatás: a külföldi befektetők körében nőtt az aggodalom a kínai piac kitettsége miatt, ami a globális indexekre is hatást gyakorolt. Azonban érdemes megemlíteni, hogy a kormány által bevezetett újabb fiskális és monetáris ösztönzők segíthetnek a bizalom helyreállításában, legalábbis rövid távon.

Strukturális reformok és gazdasági átalakulás

Az ingatlanpiaci válság rávilágít a kínai gazdasági modell strukturális hiányosságaira, különösen az adósságvezérelt növekedés korlátaira. A fenntarthatóság érdekében Kína gazdaságpolitikai fókuszának el kell mozdulnia a beruházásközpontú növekedéstől a belső fogyasztás, az innováció és a magas hozzáadott értékű szolgáltatások irányába. Ezen túlmenően a monetáris politikai eszközök – például a likviditás növelése vagy a hitelkínálat szabályozása – mellett fiskális eszközök, például az infrastrukturális beruházások, kulcsszerepet játszhatnak a válság hatásainak tompításában. A bankok és más pénzügyi szereplők ellenállóképességének növelése érdekében szigorúbb szabályozási keretekre is szükség lehet. 

Franciaország és az Egyesült Államok kapcsolata mindig a kölcsönös érdekeken alapult, még akkor is, ha konfliktusok és nézeteltérések időnként próbára tették a szövetséget. Donald Trump visszatérése új kihívásokat és lehetőségeket teremt a transzatlanti kapcsolatokban. Macron kettős célt követ: megőrizni Franciaország önállóságát, miközben törekszik megfelelni Trump prioritásainak, amelyek között kulcsfontosságú a NATO iránti elkötelezettség, a „fair” kereskedelmi kapcsolatok és a közvetlen, pragmatikus tárgyalások. 

Kép forrása: https://franceintheus.org/spip.php?article618

A történelmi tapasztalatok

A 18. század végén Franciaország Lafayette márki vezetésével katonai és pénzügyi támogatást nyújtott az Egyesült Államoknak, amellyel megalapozta a két ország közötti történelmi szövetséget. Ez máig él: Franciaország az USA régi partnere, de mindig saját érdekeit képviselve lép fel.

Charles de Gaulle független politikája (pl. kilépés a NATO katonai parancsnokságából) jól példázza, hogyan lehet autonómiát és szövetségesi együttműködést ötvözni. Macron most hasonló dilemmával szembesül: Trump „America First” politikája mellett is el kell ismernie az USA stratégiai jelentőségét, különösen Európa biztonsága szempontjából.

Jacques Chirac 2003-ban nemet mondott az amerikai katonai beavatkozásra, ami diplomáciai válsághoz vezetett. Macron számára ez intő példa: Trump nem tolerálja a nyílt szembenállást. Az ideológiai konfliktusok helyett Macronnak a közös érdekekre – biztonság, gazdasági együttműködés, Kína elleni fellépés – kell helyeznie a hangsúlyt.

Trump prioritásai: Hogyan felelhet meg Macron Trump elvárásainak?

Trump többször bírálta Európát, amiért nem vállal elegendő terhet a NATO fenntartásában. Macron számára kulcsfontosságú, hogy Franciaország mint katonai nagyhatalom és nukleáris erő, Trump szemében megbízható partnerként jelenjen meg. A francia védelmi kiadások növelése Trump számára szimbolikus gesztus, Macronnak pedig lehetőség arra, hogy vezető NATO-szerepét megerősítse.

Trump gazdaságpolitikájának egyik fő célja a kereskedelmi deficit csökkentése. Macronnak az Airbus-Boeing vita kapcsán közös megoldásokat kell találnia, illetve a luxusipar és a borexport védelmében diplomáciai engedményeket tehet más területeken. Trump számára a „fair” kereskedelem fontos politikai üzenet, Macron pedig elkerülheti a francia exportágazatok sérülését.

Trump támogatja az amerikai LNG (cseppfolyósított földgáz) exportját, Macron pedig ezt felhasználhatja arra, hogy Franciaország csökkentse az orosz energiától való függését. Ez egy win-win helyzet: Trump gazdasági sikernek könyvelheti el az LNG-exportot, Macron pedig biztosíthatja Franciaország energiabiztonságát.

Trump számára a személyes gesztusok és közvetlen tárgyalások kiemelten fontosak. Macron már korábban bizonyította, hogy képes „megnyerni” Trumpot közös szimbolikus gesztusokkal (pl. állami látogatások, faültetések). A közvetlen párbeszéd és pragmatizmus Trump számára Macron politikáját vonzóvá teheti.

Hogyan teheti Macron a politikáját Trump számára vonzóvá és együttműködésre érdemessé?

Macronnak kerülni kell a nyílt ideológiai vitákat Trump populista politikájával, és kizárólag a közös célokat kell hangsúlyoznia: kereskedelem, biztonság és Kína ellensúlyozása.

Franciaország exportágazatai (légiközlekedés, luxusipar, energia) Trump politikájában is értékesek lehetnek, ha Macron ügyesen kezeli a tárgyalásokat.

Franciaország katonai ereje lehetővé teszi, hogy Macron vezető szerepet vállaljon a Trump által elvárt „igazságosabb tehermegosztásban”.

Az LNG-import elősegíti Trump gazdasági sikereit és Franciaország energiabiztonságát.

Franciaország és az Egyesült Államok kapcsolata mindig is a közös érdekekre és a pragmatizmusra épült. Macronnak Trump visszatérése után az a feladata, hogy a történelmi tapasztalatokra építve egyensúlyt teremtsen: megőrizze Franciaország autonómiáját, biztosítsa a transzatlanti szövetség stabilitását, védje a francia gazdasági érdekeket, miközben Trump prioritásait is szem előtt tartja.

A siker kulcsa az, hogy Macron Trump szemében megbízható, de független partnerként jelenjen meg – aki nem ellenség, hanem üzleti és stratégiai szövetséges az Egyesült Államok számára.

Kiszolgáltatott Macron Trumpnak? Nem teljesen, de Trump visszatérése politikai és gazdasági nyomást helyez Franciaországra. Macron számára a legnagyobb kihívás az, hogy egyensúlyt találjon. Nincs könnyű helyzetben.

Trump újraválasztása várhatóan megerősíti az amerikai-kínai rivalizálást, amely nemcsak Kína, hanem egész Ázsia gazdasági és politikai jövőjére jelentős hatással lehet. Az USA kifejezetten deklaratív politikája, Kína ellenintézkedései és a regionális hatalmi egyensúly átrendeződése egyre összetettebb geopolitikai környezetet teremthet. A következő évek kulcskérdése az lesz, hogy az ázsiai országok hogyan navigálnak ebben az új korszakban, miközben a két szuperhatalom között próbálnak egyensúlyozni. Nem lesz könnyű. Trump nyilvánvalóan új fejezetet nyit az USA és Kína közötti konfliktusban. De mit jelenthet mindez Kína gazdasági jövője és a régió politikai stabilitása szempontjából? Mit lehet predesztinálni a múlt fejleményeire alapozva?

Trump első elnöksége alatt az amerikai-kínai kereskedelmi kapcsolatok mélypontra kerültek, a vámháború lényégben mindkét fél gazdaságát sújtotta. Az újraválasztásával Trump várhatóan tovább növeli a nyomást Kínára, a kínai importárukra kivetett vámok további emelése valószínű, különösen a technológiai és ipari termékek terén. Ez közvetlenül érintheti Kína exportorientált gazdaságát. Az amerikai cégek távolmaradása Kínától, illetve a kínai technológiai vállalatok, például a Huawei elleni szankciók új szintre léphetnek.

A dollár dominanciájának növekedésére számíthatunk, miközben várható Kína részéről különféle programcsomagok révén a jüan használatának ösztönzése.

Kép forrása: Adventure Life 

Kína az elmúlt években arra törekedett, hogy csökkentse külföldi függőségét, különösen az amerikai technológia és mezőgazdasági import tekintetében. Tovább erősítheti a belső piacára való összpontosítást, miközben fenntartja a külföldi kereskedelmi kapcsolatokat. Valószínűleg a chipgyártás és innováció felgyorsítására kényszerül, hogy ellensúlyozza az amerikai szankciókat.

Trump korábbi politikáját folytatva várható, hogy az USA megerősíti Tajvan katonai támogatását, ami tovább növeli a feszültséget Pekinggel. Az amerikai fegyverexport Tajvan számára új rekordokat érhet el. Az USA haditengerészetének jelenléte a térségben várhatóan erősödik, ami Ázsia számos országa számára biztonsági dilemmát jelent majd. Nagyon valószínű, hogy Trump Japánnal, Indiával és Ausztráliával a Quad szövetség (Quadrilateral Security Dialogue) keretében szorosabbra fűzi a kapcsolatokat. (Magának a szövetségnek többnyire a tengeri biztonság és a demokratikus értékek védelme a célja. A kép úgy teljes, hogy a szövetség nem formális és nem rendelkezik kötelező érvényű védelmi megállapodással, így az USA és Kína közötti eszkaláció esetén nem garantált a kollektív fellépés.) Trump India és Japán iránti szövetsége új erővonalakat vázolhat Kína irányába. Mindkét ország várhatóan erősödni fog gazdasági értelemben. Trump politikája Kína és Észak-Korea kapcsolatát is befolyásolhatja, mivel Kína stratégiai érdekből támogathatja Phenjant az USA ellensúlyozására. Kína Pakisztánnal való együttműködése a gazdasági és katonai téren tovább mélyülhet. Ez az együttműködés az Egyesült Államok számára kihívást jelenthet az Indo-csendes-óceáni térség stabilitásában.

Kínának belső problémákkal is szembe kell néznie, például az idősödő népesség, a magánszektor lassulása és a munkanélküliség növekedése. Ez tovább nehezíti a Trump által indított nyomás kezelését.

Nem lesz irigylésre méltó helyzetben az Délkelet-ázsiai Nemzetek Szövetsége (ASEAN) sem: míg gazdasági szempontból Kína dominanciájával kell számolniuk, addig az amerikai katonai támogatás továbbra is kardinális kérdés.

Hol keresi a szövetségesét várhatóan Kína?

Ahol a legtöbben mostanság: Afrikában, illetve kiemelten Közel-Keleten és Dél-Amerikában törekszik majd ellensúlyozni az USA nyomását.

Kína Oroszországgal való együttműködése is kulcsszerepet játszhat, különösen az energiapiacokon és a geopolitikai szövetségben.

Kit és mit érinti még a versengés?

A nyersanyagokat és az energiaforrásokat. Délkelet-Ázsia és Afrika új gazdasági lehetőségek elé néz. Amennyire lehetőség, annyira átok is: a legtöbb nyersanyag-lelőhely egyben a melegágya a geopolitikai feszültségnek is.

A kisebb ázsiai államok nem igazán tudják kikerülni Kínát, még ha oly csábító is az USA támogatása.

Vietnám és Fülöp-szigetek várhatóan keresni fogják a stratégiai kapcsolatot az USA-val.

Fokozódhatnak a Kína által végzett kibertámadásokra és szellemi tulajdonlopásra adott amerikai válaszlépések. Az USA további szankciókat vezethet be, és növelheti a kritikus infrastruktúrák védelmét. Kína valószínűleg felgyorsítja a saját 5G és mesterséges intelligencia technológiáinak fejlesztését, míg Trump újraválasztásával az USA szövetségeseivel közösen alternatív digitális infrastruktúrát próbálhat kínálni.

A Trump-adminisztráció katonai nyomása arra ösztönözheti Kínát, hogy tovább modernizálja haderejét, különösen a tengerészetet és a rakétarendszereket.

Trump előző ciklusa alatt csökkentette az amerikai részvételt olyan globális intézményekben, mint a WTO vagy az ENSZ, miközben Kína növelte ezekben a befolyását. A második Trump-adminisztráció valószínűleg tovább gyengíti az ilyen szervezeteket, miközben Kína próbálhat domináns szerephez jutni.

Az igazán nagy kérdés nem az, hogy ki nyer ebben a rivalizálásban, hanem az, hogy vajon a két szuperhatalom megtalálja-e a módját annak, hogy vezető szerepüket a világ javára használják. Lehet-e egy újfajta diplomáciai megközelítés – például egy átfogó globális kereskedelmi és biztonsági egyezmény – az a megoldás, amely hosszú távon enyhíti az USA és Kína közötti konfliktust?

Donald Trump újraválasztása erős jelzést küldött a piacoknak a várható gazdaságpolitikákról. Általában mit érint egy amerikai elnökválasztás eredménye és most mit jelenthet? Illetve mi történt Obama idején?

Trump újraválasztása kapcsán az alábbiakat érdemes figyelembe vennünk:

A részvénypiac általában pozitívan reagál a kereskedelembarát intézkedésekre, mint például az alacsonyabb adókra és a deregulációra, amelyek Trump programjának középpontjában állnak. Mely ágazatok profitálhatnak ebből? Például az energiaipar, a pénzügyi szektor, az ipari és a védelmi ágazat.

Az államkötvények hozamai emelkedni szoktak a kormányzati költekezés (például infrastruktúrára) és az esetleges infláció növekedésének várakozása közepette. Az inflációs várakozások a kötvények eladásához vezethetnek, ami alacsonyabb kötvényárakat és magasabb hozamokat eredményez. Ez a „reflációs kereskedelem” az inflációval együtt növekedési várakozásokat tükröz.

Az adócsökkentési és fiskális ösztönző programokkal kapcsolatos várakozások erősíthetik az amerikai dollárt. Az infláció növekedésére irányuló várakozások a kamatlábak emelkedését eredményezhetik, ami vonzóbbá teszi az amerikai dollárt a magasabb hozamok keresői számára. Azonban az erős dollár vegyes hatással járhat, például csökkentheti az amerikai export versenyképességét globálisan.

Trump infrastruktúrára vonatkozó költekezési tervei várhatóan kedveznek az építőiparhoz, nehézgépekhez és anyagokhoz kapcsolódó ágazatoknak. Ez növekedési lehetőségeket kínál a beton-, acél-, építőipari gépek és kapcsolódó iparágak számára.

A republikánusok irányítása mellett a dereguláció új lendületet kaphat, különösen az energiaágazatban. Az olaj-, gáz- és szénipari vállalatok esetében enyhíthetik a környezetvédelmi előírásokat, ami rövid távon javíthatja a nyereségességüket. Azonban a megújuló energiaforrások számára kedvezőtlenebb lehet a környezet a csökkentett támogatások miatt.

Trump adminisztrációja várhatóan folytatja a Dodd-Frank szabályozások visszavonását, amely kedvez a bankoknak és pénzügyi szolgáltatóknak a csökkentett megfelelési költségek és a hitelnyújtás növekedése révén. Ennek eredményeként a pénzügyi részvények pozitív teljesítményt mutathatnak.

Trump katonabarát hozzáállása és a védelmi kiadások növelésére tett ígérete nagyobb állami szerződéseket jelenthet a védelmi és repülőgépgyártó vállalatoknak, amelyek várhatóan növelhetik részvényárfolyamaikat.

Trump reformtörekvései az egészségügy területén volatilitást idézhetnek elő ebben az ágazatban. Ha kormánya az egészségügyi költségek szabályozására vagy az Affordable Care Act (Obamacare) egyes elemeinek megszüntetésére törekszik, az eltérően hathat az egészségügyi szolgáltatókra, biztosítókra és gyógyszergyártókra.

Trump „America First” kereskedelempolitikája, beleértve a vámok esetleges növelését, kockázati tényezőt jelent a nemzetközi kereskedelemre épülő multinacionális vállalatok számára. A magasabb vámok növelhetik a gyártók költségeit, és kereskedelmi feszültségeket idézhetnek elő, különösen Kínával és más kereskedelmi partnerekkel. Ez a protekcionista hozzáállás megzavarhatja az ellátási láncokat és bizonytalanságot vihet a globális piacokra, növelve a volatilitást.

Bár Trump újraválasztásának rövid távú hatása a gazdasági növekedés ösztönzése és a tőkepiacok erősítése lehet az üzletbarát intézkedések révén, a hosszú távú hatás a növekedés és az infláció egyensúlyától függ. Ha a vámok és költekezés magas inflációt idéz elő fenntartható növekedés nélkül, a Federal Reserve szigorúbb kamatemelési politikára kényszerülhet, ami visszafoghatja a gazdasági bővülést. Továbbá, a kereskedelmi feszültségek folytatódása globális gazdasági terhet róhat, amely kihívásokat jelenthet azoknak az amerikai vállalatoknak, amelyek nemzetközi szinten is jelen vannak.

Mi történt Obama megválasztásakor?

Obama hivatalba lépésekor a 2008-as gazdasági válság mélypontján volt az ország. Ennek kezelésére egyik első lépéseként Obama támogatta az amerikai gazdaság megsegítésére szánt Amerikai Gazdasági és Reinvestációs Törvényt (ARRA), amelyet 2009 februárjában fogadtak el.

Obama jelentős állami támogatást nyújtott az amerikai autóiparnak (főként a General Motors és a Chrysler esetében), amely a válság idején komoly pénzügyi nehézségekkel küzdött. Az autóipari mentőcsomag megakadályozta a nagy autógyártók csődjét, és ezzel több százezer munkahelyet mentett meg.

Az egyik legfontosabb és legvitatottabb reform Obama elnöksége alatt az Affordable Care Act, ismertebb nevén az Obamacare volt, amelyet 2010-ben vezettek be.

Az Obama-kormányzat jelentős szabályozási reformokat vezetett be a pénzügyi szektorban, hogy megakadályozzák a 2008-as válsághoz vezető helyzet megismétlődését. A Dodd-Frank Wall Street Reform és Fogyasztóvédelmi Törvényt 2010-ben fogadták el, amely szigorúbb szabályozásokat vezetett be a bankok és pénzügyi intézmények számára, különös tekintettel a hitelezési és kockázatkezelési gyakorlatokra.

Obama elnöksége alatt lassan, de folyamatosan javult a munkaerőpiaci helyzet. Az elnöksége kezdetén az USA-ban a munkanélküliség meghaladta a 10%-ot, de az általa hozott intézkedések és a gazdaság lassú fellendülése révén a második ciklus végére 5% alá csökkent.

Obama egyik kiemelt célja a klímaváltozás elleni küzdelem volt. Elnöksége alatt támogatta a megújuló energiákat, és számos környezetvédelmi intézkedést hozott, amelyek elősegítették a szén-dioxid-kibocsátás csökkentését.

Mit várhatunk Trumptól?

Pontosan azokat, amelyekre korábban ígéretett és amelyekből többet megvalósított. Trump elnöksége alatt az ígéretei közül több is valóra vált, különösen az adócsökkentés, a dereguláció, a bevándorlás szigorítása és a bírói kinevezések terén. Gazdaságpolitikája az adócsökkentésekre és a deregularizációra összpontosított, míg külpolitikájában és kereskedelempolitikájában protekcionista lépéseket tett, amelyek vegyes hatással voltak az amerikai gazdaságra és a globális piacokra. Ez az éra várhatóan folytatódik.

A kőolaj a világ egyik legfontosabb árucikke. Az árát sok paraméter befolyásolja és talán evidens lenne a kereslet-kínálat kapcsolatával kezdenünk, mégis jóval izgalmasabb tényező az olaj kitermelési helye. A világ kőolaj-kitermelésének nagy része ugyanis olyan régiókban található, amelyek történelmileg is „hajlamosak” a politikai zavargásokra. Ez pedig a világpiaci szereplőket állandó éberségre ösztönzi. Bár elemi érdeke minden szereplőnek, hogy a termék és a tőke áramlása zavartalan legyen, ez korántsem ilyen egyszerű.

Több jelentős olajár-sokk is bekövetkezett a politikai események miatt, pl. az 1973-74-es arab olajembargó, az iráni forradalom és az iráni-iraki háború az 1970-es évek végén és az 1980-as években, valamint az Öbölháború az 1990-es években. Vagy elég csak a közelmúltra visszatekintenünk, pl. Nigériában, Venezuelában, Irakban, Iránban és Líbiában.

A fentin túl az olaj árát jelentősen befolyásolják a globális gazdasági kilátások, leginkább olyan események, amelyek megzavarhatják a kőolaj és a kőolajból származó termékek piacra jutását, ebbe beletartozik a fentebb említett geopolitika, illetve az időjárás is. Például hurrikánok esetén leállítják a termelést és a finomítókat. A piac reakciója erre az árak emelkedése. Nagy hidegben rövidebb idő alatt történik a szállítás, ami szintén magasabb árakat eredményez.

Infrastrukturális problémák is adódhatnak, pl. finomítói üzemzavarok vagy csővezeték-problémák korlátozhatják az olaj áramlását, amelyek szintén felhajtják az árakat. A rövid távon jelentkező problémák megoldását követően jellemzően gyorsan visszarendeződik.

A kereslet-kínálat nexusában a bizonytalanság az árak volatilitásához vezet. Az olajkitermelés rugalmasnak semmiképp sem tekinthető, hiszen megnövekedett kereslet esetén a termelés növeléséhez évek is kellhetnek az infrastruktúra miatt.

Bármilyen zavar méretét, jellegét és várható időtartamát illetően a piaci szereplők elsősorban a készletek rendelkezésre állását veszik figyelembe. Ha van elegendő tartalék, akkor a zavar hatása nem lesz jelentős az árakra.

További tényezők és érdekességek:

• A világon számos nyersolajfajtát termelnek ki. Az olaj minősége és a lokációból adódó eltérések okozhatnak árkülönbségeket, de az olajpiac globális integráltsága miatt az árak általában együtt mozognak.
• A nyersolaj kiemelkedő szerepet tölt be a globális nyersanyagpiacon, tekintve, hogy az olajárak változása hatással van a világgazdaságra. Így azok az országok vagy csoportok, amelyek nyersolajat termelnek, szintén hatással vannak a globális piacra. Az OPEC, ami a "Organization of the Petroleum Exporting Countries" rövidítése, a világ legnagyobb olajtartalékaival rendelkező országok közössége. Az OPEC tagállamai birtokolják a Föld olajtartalékainak mintegy kétharmadát, és ők adják a világtermelés 40%-át és az export felét. Jelentős befolyással rendelkeznek a világpiaci olajárak felett. A legnagyobb olajkitermelők azonban nem csak OPEC-tagok (2023): a legnagyobbak az Egyesült Államok, Szaúd-Arábia (OPEC-tag), Oroszország és Kanada.
• A benzin és a nyersolaj ára általában együtt mozog.
• A gazdasági növekedés az olaj iránti keresletet ösztönzi. Ellenpélda, hogy a járványidőszak alatt az olaj ára kritikus időszakot élt meg.
• Tekintve, hogy az olaj energiaforrás, téves azt gondolni, hogy csak a benzinkutakon érződik az áringadozás. Szinte mindent érint, mert szinte mindenhez kell. Láthatatlan, de érződik.
• Az iparág emberek millióinak ad munkát nap mint nap, bár a kitermelés, a feldolgozás jobban igényli az infrastruktúrát, a berendezéseket, mint a humánerőforrást.
• Noha az emelkedő olajárak képesek ösztönözni a fenntartható megoldások iránti keresletet, a megújuló energiaforrások egyszerűen nem tudják kiváltani az olajat. Legalábbis egyelőre.

Az IBISWorld piackutatása szerint az iparág teljes bevétele 2023-ban megközelítőleg 4.300 milliárd dollárt tett ki.

A legnagyobb olaj- és gázipari szereplők közé tartozik az Exxon, a Chevron és a BP.

Iránt már sokan megpróbálták elfoglalni vízi vagy szárazföldi úton a történelem során. Ahhoz, hogy megértsük az országot, (korábbi ismertebb nevén Perzsiát), a földrajzával érdemes tisztában lennünk. A határait héjszerűen hegyláncok borítják, középütt az országot kopár sósivatagok lepik el. A hegyek áthatolhatatlan akadályt képeznek. Az egyetlen látszólag hatékony lehetőség Irán megtámadására a légi stratégia lenne, de ettől még az amerikaiak is óvakodnak, lévén, hogy Irán egy potenciális atomhatalom. A légi támadás mindösszesen egy erős kezdéshez lenne elég, a szárazföldön nyilvánvalóan a hazaiak vannak előnyben.

Mivel szembesültek korábban a szárazföldről támadók?

Bárki, aki szárazföldi harcot választott, előbb hegyekkel, mocsarakkal és sivatagokkal kellett, hogy megbirkózzon.

Nyugatra a Zagrosz-hegység fut le a Hormuzi-szorosba, délre a Közép-Makrán-hegység terül el. Ez az első akadály, védőfal, amit bármelyik támadónak „meg kell ugrania”. Nyugatról csupán egy egérút mutatkozik, ez pedig Irak irányából a Satt-el-Arab folyó, ami kézenfekvő megoldás lenne, de az iráni határ mocsaras és így ez a földrajzi adottság is Iránnak kedvez. Még ha ezen túl is jut az ambiciózus támadó, rögtön a Zagrosz-hegységgel találkozik.

Ha északról, a Kaszpi-tenger felől próbálkozunk, az Alborz-hegység állja utunkat. Bár az afgán határnál alacsonyabb hegyek vannak, azokon sem könnyű átjutni. Tehát nyugatról, északról és keletről hegyek kerítik körbe az országot, a keletről jövő hegyvonulatok is a Hormuzi-szorosba futnak.

Volt, aki sikerrel járt? Nagy Sándornak adódtak sikerei komoly véráldozatok árán, később, az 1200-as években a mongoloknak, de hiába foglalták el a területet, nem voltak felkészülve arra, hogy ilyen körülmények között miként kell működtetni a társadalmat, tekintve, hogy a lakosság egy része elbújva élt a hegyláncok között. (Ez a szeparálódás pedig számos etnikumot is jelent, amelyeknek a meggyőződéseit nem könnyű összehangolni.) Mintha meghódítanánk egy terepet, amin nem tudunk túl sok mindent csinálni. Az oszmánoknak az 1500-as években voltak nagy volumenű terveik, de végül és hosszú távon a hegyek döntöttek. A történelem folyamán mindig felmerültek – többek között az ország elérhetetlenségéből és kulturális kincseiből fakadó – vonzalmak más közösségek részéről, amelyeket végül a földrajz rendezett. (Ahogy Iránnak is voltak és vannak hódító törekvései.) Ne feledjük, hogy Perzsia az ókori világ egyik legfontosabb civilizációja volt. 

Kinek szab még gátat Irán földrajza?

Magának Iránnak és a gazdaságának. Tekintve, hogy sok kis közösség él elkülönülve, a gazdasági fejlődés egyik pillérét alkotó kollektív nemzeti egység terve egyelőre illúzió. Az etnikumok nyelvei pedig egy másik, nagyobb kihívást vázolnak. A vízhiány jelentős probléma a földek öntözése miatt is, (egyébként sincs sok belőlük), a folyók közül pedig csak az iraki határnál lévő Karun-folyó alkalmas hajózásra. Ezzel parallel az ország több nemzetközi repülőtérrel rendelkezik, a légi forgalom üzleti kritikus az ország működését tekintve.

Bár Iráné a világ negyedik legnagyobb olaj- és második legnagyobb gázkészlete, a nyolcvanas években zajló irak-iráni háború áldozatává váltak a finomítóik. Emiatt sem hatékony a termelés. Az energia az ország legfontosabb exportcikke, az olajmezők Irakhoz, Szaud-Arábiához és Kuvaithoz esnek közel. A gázmezők az Alborz-hegység felé, illetve a Perzsa-öbölnél találhatók, az ország belsejében pedig Komnál (közel Teheránhoz). A világ aggódva figyeli Irán urándúsító tevékenységét is, a Nemzetközi Atomenergia-ügynökség (NAÜ) ellenőrei számára pl. nem megengedett, hogy lokális vizsgálatot folytassanak, vajon Irán készít-e nukleáris fegyvereket.

Érdemes figyelmet fordítanunk az Ománi-öbölre is

Egy Irán elleni támadás azért sem lenne jó felvetés, mert Teherán könnyedén lezárná a kb. 40 km széles Hormuzi-szorost: itt halad át a világ olajszállítmányának egyötöde. Ugyanakkor, ha nincs „be”, akkor nincs „ki” sem, Iránnak pont annyira fontos, hogy az olaját exportálja, mint hogy zárja a szorost.

Az ország múltjára és aktuális működésére, a fundamentalista meggyőződéseit aktívan népszerűsítő tevékenységére a cikk rövidsége miatt nem lehet részletesen kitérni és jelen esetben nem is cél. Irán fellendüléséhez valószínűleg egy keskeny út létezik a Hormuzi-szoros uralmán túl: az ország diplomáciai kapcsolatainak erősítése. Abban a kérdésben, hogy mi a jó az országnak (i) és miben hisznek (ii), a második dominál és amely erősen gátat szab az ország energiaiparának potenciális modernizációjának, hiszen visszafogott a világ részéről az érdeklődés a közös üzletelésre. A közelmúltban történt izraeli eseményekig Irán és a nagyhatalmak közötti kapcsolat lényegében azon alapult, hogy "ha jól viselkedsz, vásárolunk Tőled": ebben a "húzd meg-ereszd meg", jutalom-büntetés jellegű dinamikában mostantól jelentős fordulatokra és szankciókra számíthatunk. 

A térkép forrása: https://www.worldometers.info/